Bolondos lovas túra a szőnyi dűlőkön

22 ló nyeregben, 5 kettes fogat, 2 egyes fogat és 15 kilométeres útvonal - így lehetne a számok tükrében összefoglalni azt a bolondos lovas túrát, melyre április 14-én került sor. Ami már nem adható vissza ilyen száraz statisztikai adatokkal az a baráti, szinte már családiasnak mondható légkör, a jókedv és az összetartás, egymásra figyelés, mely igazi élménnyé varázsolta a hagyományteremtő célzattal megszervezett túrát.

2010-ben Hajósy Antal és Gubicskóné Szikotnyi Ilona gondoltak egy merészet és újjáélesztették azt a 15 éves hagyományt, mely korábban összefogta a Komárom és környéki lovasokat. A kezdeményezés mellé állt a Szőnyi Lovas Sportegyesület is, így tavaly novemberben több tucat lovassal és fogatokkal indult útjára a Szőnyi Hubertus névre elkeresztelt menet. A találkozó nagy sikert aratott, így április 14-én megint összegyűltek a lovas sport szerelmesei. Azok, akik régóta lovagoltak, illetve saját vagy kölcsönkapott lóval érkeztek, nyeregben, míg a sporttal csak ismerkedők fogatokon tették meg a 15 kilométers útvonalat. A túrát végig a jókedv, a lovak és a természet iránti szeretet jellemezte. A szervezők két pihenőt iktattak az útvonalba, ahol a lovak és a lovasok is megpihenhettek egy kicsit. Egy két szakaszon, ahol a terep lehetővé tette, a bátrabbak "házi" versenyt szerveztek. A túra végén a Szőnyi Lovas Sportegyesület jóvoltából finom ebéd várta a megfáradt résztvevőket. - Komárom nagy lovas múlttal rendelkező város. Ezért hagyományteremtő céllal szeretnénk rendszeressé tenni ezeket a találkozókat, hogy a szürke hétköznapok unalmát megtörve együtt legyünk - mondta a bolondos lovas túra szervezője, Schmelcz Géza, s hozzátette, innentől kezdve minden évben a húsvét utáni első szombat lesz majd a találkozó időpontja.

Forrás: www.komaromtv.hu

Bolondos lovas túra a szőnyi dűlőkön