Megalakult a Lovas Munkacsoport

A tanácsadó testület tagjait a miniszter nevezte ki, elnöke Lázár Vilmos többszörös fogathajtó világbajnok, a Magyar Lovas Szövetség elnöke. A Lovas Munkacsoport feladata, hogy a Nemzeti Lovas Programban meghatározott feladatok végrehajtásához szakmai támogatást nyújtson.

A 21 főből álló testület állattenyésztési szakemberekből, állatorvosokból, a lovassportok eredményes versenyzőiből, valamint lókedvelő közéleti személyekből áll.

A kormány márciusban elfogadta a Kincsem Nemzeti Lovas Programot, amelyet Horváth László, a Nemzeti Lovas Stratégia elkészítésére és végrehajtásának koordinálására kinevezett miniszterelnöki megbízott készített több éves, széleskörű szakmai konzultáció alapján.

A kormány már az idén számos területen jelentős előrelépést tervez a lovaságazat átfogó fejlesztésére: a vidékfejlesztés, a lovaskultúra-oktatás, a lovasturizmus, a lovassportok és a lótenyésztés területén.

A Nemzeti Lovas Program céljai szervesen kapcsolódnak a Nemzeti Vidékstratégiához, és a hozzá illeszkedő nemzeti programokhoz. A Nemzeti Vidékstratégiában vázolt hosszú távú jövőképnek és alapelveknek megfelelően készült el a Nemzeti Lovas Program, támogatva az állattenyésztést és –tartást, elősegítve a vidéki munkahelyek megőrzését, gyarapítását.

A több évezredes magyar lovaskultúra nemzeti örökségünk szerves része, olyan hungarikum, amely részleteiben is önállóan hordozza az ősök tudását, mozdulatait, kapcsolatteremtő és közösséget oltalmazó képességét.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)